„Valló Bonifác történeteinek kötete nem önéletrajz — írja Hegedűs Géza —, Valló Bonifác nem azonos velem, noha ugyanabban a világban élt és él, mint én, hasonló — bár nem azonos — kalandok közé került ezekben a kalandos évtizedekben, mint én, és sok mindenben hasonlóan vélekedik, mint jómagam. De miközben Valló Bonifác nem én vagyok, és története nem azonos az én élettörténetemmel, habár van is itt-ott hasonlatosság — a történetek együtt mégis vallomássá kívánnak kikerekedni az én nemzedékem jellemző élményeiről. Ezért próbáltam elképzelni ezt a Valló Bonifácot, aki — úgy hiszem — nemcsak énrám emlékeztet, hanem velem együtt nagyon sok olyan korunkbeli értelmiségire, akit sodort a történelem, de nem sodort el, aki szerette volna megérteni, mi is van körülötte, és hol értette is, hol nem, és akinek volt elegendő lelkiereje — sőt testi ereje is —, hogy elszántan védje emberségét, lelkének összhangját, s ne érezze idegennek sem a világot önmagától, sem önmagát a világban. Lehetséges, hogy derűs könyvnek fogják mondani Valló Bonifác történeteit, s ez nyilván igaz is, ha a derű az érteni akaró lélek résztvevő, de önmagán is csöndesen nevetni képes mosolyát jelenti. Egy ilyen derűsen értelmes embert a történelem adta tragédiák közepette próbáltam megrajzolni Valló Bonifác alakjában és kalandjaiban.