Kötetünk két elbeszélése, a Schimmelreiter és a Hans und Heinz Kirch. Az előbbit tartják – joggal – Storm legnagyobb alkotásának. Hauke Haien megrendítően szép, színes, emberi mozzanatokban páratlanul gazdag története a legtökéletesebb mintanovella, amelyen a múlt század klasszikus realista ábrázoló módszerét tanulmányozhatjuk. Az érzékletes megjelenítés, az alakoknak a fontosabb életmozzanatokkal való tömör, közvetett jellemzése, az egységes, részleteiben is finom, de mégsem aprólékos lélekrajz, az egyenes vonalú, határozott szerkesztés, a mesteri poentírozás, a kristálytiszta költői stílus – a lenyűgöző erejű természeti képek a téli morotváról vagy a viharról, a szökőárról, a felejthetetlen jelenetek sora, mint például az elbeszélő lovaglása a gáton, találkozása a kísérteties lovassal, a jégtekeverseny, a báli este, a szolgalegények kalandja a holdfényben életre kelő lócsontvázzal, a gátépítés és még annyi más: mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy a sodró lendületű mese folyamán Hauke alakja egyre nagyobbá és tragikusabbá nőjön, amint élet-halál harcát vívja a konok maradisággal. Storm egyes barátai – így Keller is – hibáztatták az írót a babonás elemek túltengéséért. Nem volt igazuk. A természettel, a tengerrel állandó harcban álló fríz parasztok rajzát – akik lelkük mélyén, a keresztyénség s a náluk korán teret hódító reformáció ellenére is, „pogányok” maradtak –éppen ezek az elemek teszik teljessé és hitelessé. A Storm által életre keltett világ így egész, s ami netán még hiányzik belőle – a városi polgárság, a feltörekvő, szenátori rangra áhítozó kereskedők, hajósok világa –, abból ad a Schimmelreiterhez ugyan nem mérhető, de hozzá mégsem méltatlan ízelítőt a Hans und Heinz Kirch, a kétszer kitagadott, otthonába idegenként visszatérő fiú mély emberi szomorúsággal terhes és mégis a sorsok végzetes szépségét sugárzó története. SZABÓ EDE